Görgő Gergő
Motorokon a gumifákkal határolt széles úton.
Oldalkocsi, Mz Trophy 250/2, Motor Revü, Wild, vezetési tanácsok motorosoknak.
Látogatók eddig: Látogatók 2008-ban : 13810

Sanyi egyéb oldalai.

GÖRGŐ GERGŐ

A motorok iránti vonzalmam óvodás koromig vezethető vissza.

Apámnak volt egy igen érdekes motorja. Egy Cezeta

Ez egy 173 ccm egyhengeres, kétütemű, turbó léghűtéses moci.

Érdekességei: a bordás felni, a világítása, és ami sem azóta, sem előtte nem volt más gépeken, a tankja. Az üzemanyagtartály a moci első sárvédőjébe volt beépítve, a tanksapka közvetlenül a lámpa felett volt. Volt még valami, ami nem volt megszokott, pótkerék is volt hozzá.

Szóval ezzel a rakéta formájú géppel fertőzött meg Apám. Sokat vitt motorozni, először csak utasként kapaszkodtam belé hátulról, és néztem az oldalt elsuhanó fákat. Mikor már megszoktam a szituációt, akkor már apám elé is ülhettem utasként és a kormányba kapaszkodva élveztem a menetszelet. Aztán amikor elértem a kormány két végét, már vezethettem is néha a motort. Ekkor a lábam még a trepniig sem ért le, de a sebességváltást és a fékezést megoldotta az öregem. Én pedig húztam a gázt, kuplungoztam, ha szólt és qrva jókat motoroztunk együtt.

Ehhez a mocihoz tartozik a következő történet is. Tehát még bőven óvodás voltam, és untam a banánt az oviban. Kiterveltem, hogy haza szököm. Játék közben elbújtam az óvoda udvarán egy harmadáig elásott traktorgumi belsejében, ami mászókaként funkcionált. Ebédkor mindenkit betereltek az óvónénik, én viszont lapítottam a gumi belsejében. Amikor mindenki bement, én is elindultam, de nem befelé, hanem kifelé az oviból. Pár házra laktunk csak az óvodától Senki nem volt otthon. A szüleim és a nagyszüleim is dolgozni voltak. Mivel a házba nem tudtam bemenni, bementem a garázsba. Felültem apám motorjára és nagy álló motorozásba kezdtem.

Egyszer csak hallom ám, hogy a nevemet kiabálják.

Sanyikaaaaaaaaaaa!

Persze az óvónénik kerestek az utcában és a házunk udvarára is bejöttek. Abbahagytam a brümmögést, és lapítottam. Nem vettek észre. Amikor tiszta lett a levegő, folytattam a játékot. Jó sokáig elvoltam magamban, amikor hallottam, hogy megint bejött valaki az udvarunkba. Ismét meglapultam. Az egyik dada volt. Kiabálta a nevem, majd csendben figyelt. Ez lett a vesztem. Mert a motor trepnijéről véletlenül levertem valamit.

A dada meghallotta a zajt a garázsból.

Lebuktam.

Fülön csípet és sírva vitt vissza az oviba. Itt még ő sírt és az óvónénik, de bent sajnos ez a helyzet megváltozott. A műanyag kuglibábúval kaptam olyat a fejemre...

Ez ugyan mély benyomást tett rám (hiszen a mai napig tisztán emlékszem az egész történetre), de még ez sem tudott eltántorítani a motorok szeretetétől.

Sajnos később a Cezeta elromlott, és hosszú ideig nem volt lehetőségem motorozni. Néha keresztapám vitt egy-két kört az MZ Trpohy-jával és a falubeli srácok

Rigáit

Verhovináit,

Romettjeit

Jawa musztángjait nyúztuk

Aztán egyszer csak jött hozzánk egy ember a szomszéd faluból és apám elcserélte vele a Cezetát egy Simson Sztárra

Ez ugyan sokkal kisebb volt, mint a régi, de legalább ment. Ekkor már lehettem úgy 11 éves és már egyedül is ment a motorozás. Na, lett is ebből sok nézeteltérés a családban, de ettől függetlenül is csak a motorozás érdekelt.

Egyszer éppen nem volt otthon senki, amikor a szomszédban lakó srácnak, Antinak meg akartam mutatni, hogy tud kaparni a kisgép. ő a kerítésen át figyelte a produkciómat. Szépen behúztam az első féket és nagy túráztatások közepette kiengedtem a kuplungot, és ülve figyeltem a hátsókereket. Hát ennek az lett az eredménye, hogy a kerék az semmit sem kapart, viszont a moci az úgy ki ment alólam egy kerékre, hogy csak na. Szerencsémre nem borult fel, mivel az első sárvédő beleakadt a villanydrótból készült ruhaszárító kötélbe. Persze Anti az röhögött, mint állat, én meg mondtam neki, inkább gyere át és segíts leszedni a motort.

Pár évvel később megkaptam keresztapám 250-es MZ Trophy-ját, amit ő még az NDK-ból hozott haza a saját lábán. Valahol még az eredeti német rendszámtáblája is meg van.

A keresztfatertől platón hoztuk el, majd nagy tisztogatásba, szerelgetésbe kezdtünk. Amikor úgy gondoltuk, hogy kész a gép, próbáltam beindítani. Fapapucsban próbáltam berúgni, és egyszer csak visszarúgott. Olyan talpast kaptam a géptől bemutatkozásképpen, hogy azt hittem, a fejem búbja is kicsattan. Mivel rúgni már nem bírtam és egyébként is úgy gondoltam, hogy túlszívattuk, elkezdtük tolni. Amikor beindult, ment pár métert, majd megállt. Visszanéztem, de senkit sem láttam, mert akkora füst volt mögöttem…

Utóbb derült ki, hogy az öreg – tudván, hogy hosszabb időre teszi le a gépet - adott a hengerbe egy kis olajbeöntést. Mi ezt nem tudtuk, így addig tologattuk, míg az nagy nehezen ki nem égett belőle.

De amikor aztán beindult, úgy ment, mint a szél. Ismét motorozni tanultam! De hogy?! Mint ahogy az egy lökött kölökhöz illik.

A faluban a régi iskolánál van egy igen szűk kanyar. Először próbáltam 70-nel bevenni. Természetesen nem sikerült, így Soós Zsolték udvarán sikerült megállnom, mert szerencsére éppen nyitva volt a kapujuk. Nem adtam fel. Megfordultam és újra indultam, most már csak 60-nal próbálkoztam. Ez sem volt még elég lassú a kanyarhoz. De a járdán sikerült megállnom. Az ezt követő próbálkozásnál bebizonyosodott számomra, hogy maximum 50-nel lehet ezt a kanyart ezzel a mocival bevenni. Az akkor eszembe sem jutott, hogy talán fordítva kellett volna ezt kipróbálni, és akkor kevésbé lett volna veszélyes.(50, 60, 70).

Mikor ezzel megvoltam, szóltam Anti barátomnak, hogy elviszem egy körre. Kérdeztem tőle, tud e motorozni. "- Hát persze. Én ne tudnék.?!" Nosza rajta! Sisakok fel! Indulás! Nem is volt semmi gond, csak mikor hazafelé tartottunk, az ominózus kanyarban 50-nel döntöm a gépet, de az csak nem akar dőlni az iskola fala pedig egyre közeledett. Ekkor vettem észre, hogy Anti - a nagy motoros - az ellenkező irányba dőlt, nehogy felboruljunk. Vészfék, és a közkúttól pár centire sikerült is megállnunk. De ettől a kis intermezzótól eltekintve igen sokat motoroztam balesetmentesen.

A Trophyval igen sok baj volt, az apám új gépe egy MZ TS 150 viszont mindig csillogott-villogott, és az sem volt elhanyagolható szempont, hogy mindig színültig volt benzinnel.

Na ezt kihasználandó, el is kötöttem párszor. Szegény apám ezt úgy próbálta megakadályozni, hogy kivette belőle az akkumulátort és eldugta előlem. Villanyszerelő tanulóként úgy éreztem, hogy meg kell oldanom ezt a feladatot is valahogy. Az öreg motorosoktól tudtam meg a megoldást, amit most veled is megosztok.

Az akkumulátor csatlakozó pontjait szépen összekötöttem egy dróttal. A gyújtáskapcsolót generátorállásba fordítottam és betoltam a gépet. Amint beindult, gyorsan átfordítottam a gyújtáskapcsolót, és minden ugyanúgy működött, mint akkumulátorral. A különbség csak annyi volt, hogy nem volt szabad nagyon alacsony fordulatszámra engedni a motort, mert akkor a feszültségszabályzó átkapcsolt töltésről aksira, és akkor bizony leállt a motor, de a generátoros betolás ismét segített.

Persze, milyen az én szerencsém? Apámék mikor érkeztek haza kocsival?! Amikor befordultam az udvarunkra. Volt is balhé.

Ezért úgy gondoltam, veszek magamnak egy saját mocit és akkor nem lesz balhé többé.

Sajnos volt még egy problémám.

Jogosítványom az még nem lehetett, hiszen még csak 14 éves voltam. Eldöntöttem, hogy amint lehet, levizsgázom. Nehezen teltek ezek az évek, de végre elérkezett az idő és elkezdtem a tanfolyamot. A képzésen egyedül voltam, aki nagymotorra vizsgázott. Sokan mondták nekem akkor, hogy várjak még egy kicsit és akkor egyszerre letehetem az autóvezetőit is. Erre azt feleltem akkor, hogy nem kell nekem autóra jogsi, mert akkor biztosan abba fogom hagyni a motorozást, pedig azt nagyon nem szeretném. A KRESZ vizsgák után következett a vezetés. Úgy 20-an voltunk a tanpályán. Rajtam kívül mindenki segédmotoros volt. Volt három Babetta, nekem meg 125-ös MZ. Az oktató elmagyarázta a feladatot, majd elhúzott valahová fél órára. Ezt az időt kihasználva kicsit meghajtottam az MZ-t. Éppen elengedett kormánnyal szlalomoztam a bóják között, amikor visszaérkezett az oktató. Azt mondta, hogy a látottak alapján nekem nem kell mennem többet vezetési gyakorlatra. :-)

Elérkezett a várva várt nap. Vizsgázhattam vezetésből. De nálam ez sem ment csak úgy egyszerűen.

Egész éjjel 40 fokos lázam volt, így reggel fel sem bírtam kelni. Apám mondta nekem, hogy szedjem össze magam, menjek el és majd csak lesz valahogy. Erre mondta neki Anyám, hogy hagyd már! Szerinted, ha egy csöpp ereje is lenne, itthon lenne még? Megkötni sem tudnánk... Ebben teljesen igaza volt. Mivel tüszős mandulagyulladásom volt, 2 hét kellett hozzá, hogy helyre jöjjek valahogy. Miután meggyógyultam bementem a suliba és megkérdeztem, hogyan tovább. Azt mondták, hogy hozzak az orvostól egy igazolást, hogy beteg voltam és akkor nem kell pótvizsga díjat sem fizetnem és a következő vizsgán várnak. Így is lett, elmentem igazolásért a dokihoz, azt bevittem a suliba, mondták, mikor lesz a vizsga és aznap reggel elsőként toporogtam a tanpálya mellett. Amikor megérkezett az oktató, közölte, hogy van egy kis probléma. Nem jó az igazolás, amit vittem, mert nem az volt rajta, hogy fekvőbeteg voltam. Így azt nem fogadta el a központ. Tehát hozzak egy olyan igazolást. Megtettem, és harmadik alkalommal próbáltam vezetésből levizsgázni. Amikor megérkezett a vizsgabiztos és az oktató, akkor ismét meglepetéssel vártak. A vizsgabiztos közölte, hogy új szabályozás lépett hatályba.

- Az, aki a vizsga napján nem töltötte még be a 17-ik születési évét, csak "A1" kategóriából vizsgázhat, ami azt jelenti, hogy maximum 150 köbcentis motort vezethet. A papírjaiból látom, hogy Ön még nem töltötte be ezt a kort.

- Ááááá!!! Még éppen 3 nap van addig hátra. Én pedig csak korlátlan jogsit akarok! Mit csináljak?

- Én beírom azt, hogy ma nem jelent meg a vizsgán. Aztán befizeti a pótvizsgadíjat és jön legközelebb.

Hű, azt hittem az idegtől szétrobban a fejem és tiszta sz@r lesz ott minden. Még is be kell fizetnem azt a rohadt pótvizsgadíjat. És ha ezt már rögtön a betegségem után megteszem, akkor már réges-régen van jogsim. Ez nem is jelentéktelen idő, mivel ezek a vizsgák 2-3 hetente követték egymást akkor Mátészalkán.

Ekkor mérgemben elővettem a saját mocimat egy 125-ös TS MZ-t (Ezt a vizsgák előtt vettem, 4500 forintért (!) friss műszakival.) És elkezdtem vele, napi rendszerességgel dolgozni járni.

Elérkezett a negyedik vizsga napja is úgy, hogy egyszer sem buktam meg, hiszen nem is vezethettem még. (A motorommal mentem vizsgázni is, csak a tanpályától nem messze leparkoltam.:-)) Na, újabb vizsgabiztost sikerült megismernem. Aki mindent rendben talált végre. Elmondta, hogy ő egy személyautó-vezetésből vizsgázó mögött fog ülni, az én feladatom pedig az lesz, hogy kövessem őket, és ő majd figyel rám is a hátsó ablakon keresztül. Hozzam a motort és induljak utánuk. Vettem a sisakot, hoztam a motort és megálltam mögöttük. Ekkor kiszáll a vizsgabiztos az autóból és megkérdezi:

- Milyen kategóriából is vizsgázik?

- "A" korlátlan. Válaszoltam büszkén.

- És ez a motor hány köbcentis?

- 125-ös.

- Az nem jó!

- Miért?

- Mert önnek 150 köbcentinél nagyobb motorral kell vizsgáznia.

- :-( Miért?

- Mert különben nem kaphat csak "A1" kategóriát.

Na, ekkor kezdett felmenni bennem a pumpa. Ezt látta az oktató is, aki gyorsan közölte, hogy éppen a múlthéten vett emiatt egy 250-es ETZ-t. Csak éppen tegnap este lett készen. Gyorsan elmegyünk érte, és a következő vizsgázóval mehetek is.

Elmentünk az oktató házához kocsival. Kitoltam a TZ-t a pincéből. Alig bírtam beindítani. Amikor sikerült nagy nehezen, elindultam az oktató után, de a moci egyszer csak leállt, mintha kifogyott volna belőle a benzin. Húztam neki a szivatót, mire ismét elkezdett menni. Éppen egy kereszteződéshez közeledtünk, amikor megint leállt. Húztam a szivatót, de semmi. Éppen rákanyarodtam a többsávos útra, amikor ismét elkapta, csak hogy abban a pillanatban éppen csutkáig húztam a gázt, mivel túráztatással is próbálkoztam közben. Erre a gép felállt egy kerékre a mellettem lévő sávban lévők legnagyobb rémületére. Egy sárga mellényén nagy T betűt viselő tanuló motoros hatvannal előz jobbról egy keréken… Amíg visszaértünk a tanpályára, jó párszor fulladt le a motor sík egyenes úton. Mikor megérkeztünk, mondtam az oktatónak, hogy szar a gép, de azt mondta, csak koszos a benzin, jó lesz az. Nem volt idő beszélni a vizsgabiztossal, mert ő már éppen indult a következő autóssal. Indultam utánuk. Rögtön lefulladt a motor. Ekkor viszont már nem is akart beindulni. Mire nagy nehezen sikerült vele elindulnom, ezek már Isten tudja, hol jártak. Elértem a Meggyesi úton a piachoz és ott láttam meg őket. A Jármi út felé kanyarodtak le és a kereszteződés után félre állva vártak rám. Szépen hátra néztem, karjelzéssel irányjeleztem, elkezdtem balra kanyarodni, amikor a kereszteződés kellős közepén megint leállt az a szar. Nagy nehezen megint sikerült elindítani (2-3 perc), aztán folytattuk a vizsgát. A Ráckertben még kétszer fulladt le a gép, aztán visszamentünk a tanpályára. Miután végzett a vizsgabiztos az autós vizsgázóval, odajött hozzám.

- Ült már maga motoron valaha?

- Igen ültem. Sőt, ha tudni akarja, én azóta motorozom, mióta földig ér a lábam. Már több, mint egy hónapja motorral járok dolgozni, és ha még ez sem lenne elég, itt áll a motorom a piacnál, mert ide is azzal jöttem.

- Ne haragudjon, de ez a mostani teljesítményén nem látszott.

Ekkor a kultúra kiverte nálam a biztosítékot, és minősíthetetlen dolgokat mondtam neki és az oktatónak arról az ócskavasról, amit alám raktak. És arról is, hogy már negyedik alkalommal vagyok itt önhibámon kívül… Mikor kicsit lehiggadtam, a következő javaslattal álltam elő.

- Menjenek el az autóssal. Mire visszaérnek, én megcsinálom ezt a sz@rt, és mehetünk akár tripla feladatot is.

- Van szerszáma? Kérdezte félve, látva dühömet.

- Biztos van itt egy csavarhúzó, meg egy fogó valamelyik autóban.

- Rendben van. Megbeszéltük.

Az oktatómat ebben a pillanatban legszívesebben elvittem volna egy útra motorozni. De csak egy ilyen motorral, és csak oda útra!

Ők elmentek, én pedig szereztem a ZIL-lel gyakorló sráctól egy fogót meg egy csavarhúzót. Szétkaptam a karburátor, kifújkáltam a fúvókákat, beállítottam az úszót, az alapjáratot, levegő arányt… Aztán jött a próba. Pöc-röf indult a gép. Na, akkor levezettem a gépen az addig felgyűlt feszültséget. Olyat rallyztam a tanpályán, hogy mindenki félrehúzódott a fák alá, mert látták, hogy most lehet, hogy végleg ki akarom nyírni azt a szar ETZ-t. Mit ad Isten, megint úgy jártam, mint ahogy a vezetési gyakorlaton is. Nem vettem észre, hogy az állatkodásom közben visszaértek a vizsgabiztosok, és ők is beálltak egy fa tövébe nézni a "műsort". Csináltam én mindent, ami csak eszembe jutott, a kapartatástól a Max körig. A faroltatástól az egy kerékig. A szlalomozástól a satufékig. Éppen kezdett csillapodni a dühöm, és a füst is kezdett egyre nagyobb lenni a tanpályán, amikor észrevettem az oktatót közeledni. Tyű! Gondoltam, a negyedik vizsgámnak is annyi. Ha ezt már úgy is mindenki látta, nem is az oktató felé, hanem a vizsgabiztos felé vettem az irányt. Le sem szálltam, le sem állítottam a motort. Megálltam előtte és megkérdeztem:

- Mehetünk? Oda jött mellém, leállította a motort, és csak annyit mondott halkan:

- Nem kell. Mindent láttam. Hiszek magának. Gratulálok!

- Báránybőr másképpen?!
- Juhhéj!

Miután meglett a jogsi, nagy motorozás vette kezdetét. Szinte még a WC-re is azzal mentem. Számtalan élménnyel lettem így gazdagabb, mivel megszűnt a helyhez és időhöz kötöttségem. Akkoriban az sem érdekelt, hogy tél van, vagy éppen ónos eső esik. Mindig motorral mentem mindenhová. Hogy ne törjem össze magam és motort, mindent leszereltem róla, ami kiállt. Tükrök, index, csomagtartó… Aztán felvettem három nadrágot, egy pufajkát és egy tollkabátot, aztán kimentem motorozni az ónos esőben. Szándékosan estem-keltem, de megtanultam, hogy kell ilyen útviszonyok között is biztonságosan motorozni, és mik a motor és az én határaim. Utána visszaszereltem mindent és azóta, hála Istennek még nem buktam motorral. Bár egyszer utasként leestem Fazekas Gabi háta mögül, de ez nem a jégnek, és nem is a sebességnek volt köszönhető, hanem inkább a pillanatnyi alkoholos befolyásoltságomnak :-)

Mivel nálam az alkohol nem fért össze a vezetéssel, le is szoktam a piáról jó időre. Ezt melegen ajánlom ám mindenkinek, aki hosszú életű akar lenni, a baleseti sebészeteket el szeretné kerülni és végül, de nem utolsó sorban, nem akar lelkiismeret-furdalással és büntetett előélettel élni! Autóval is veszélyes piásan vezetni, de ez motoron hatványozottan érvényesül!

Ha vezetsz, soha még egy üvegsört se igyál!

Egyébként sem lehet bukósisakban sört inni, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja:

:-)

A másik fontos dolog, hogy ismerd a motorod és saját határaid. Ez csak folyamatos gyakorlással érhető el. Itt nem kell egyből kaszkadőrmutatványokra gondolni!

Amikor hozzájutottam egy új géphez, akkor az volt az első dolgom, hogy

  • Műszakilag átvizsgáltam a motort.
  • Aztán jöhetett a próbamotorozás. Ehhez mindig kerestem egy nagyobb sík terepet (a faluban a focipálya, a városban pedig valamelyik bevásárló központ parkolója éjjel) és ott elkezdtem ismerkedni a géppel.
  • A legfontosabb: a biztonságos elindulás és a megállás.
  • Hol kezd fogni a kuplung?
  • Hol kezd fogni a hátsó, majd az első fék?
  • Hol kezdenek blokkolni a kerekek?
  • Milyen hosszú a féktávolság? És így tovább.

Amikor ezek megvoltak, joghurtos dobozokat vagy üdítős flakonokat raktam le bója gyanánt és szlalomoztam köztük. Először kormánymozdulatokkal lassan, majd egyre gyorsabban döntögetéssel. Így lehet kitapasztalni, a gép irányíthatóságát, stabilitását, súlypontját, a legmegfelelőbb ülés pozíciót és azt, hogy szükség van-e még valamilyen beállításra...

Csak és kizárólag ezek után éreztem magam biztonságban a motoron, de ezt az egész gyakorlatsort minden szezon végén és minden szezon kezdetén javaslom mindenkinek elvégezni.

Hiszen szezon végére is előjöhet egy pár probléma, ami ilyenkor kiderül. Például: kerékcsapágy, fékbetét, stb. amit célszerű ilyenkor javítani, mivel úgyis állni fog a gép.

Szezon kezdetkor pedig azért, mert a motorozásba ismét bele kell jönni. Olyan ez, mint egy sportolónál a bemelegítés. Ha ezt kihagyod, sem neked, sem a gépnek nem tesz jót. Műszakilag érdemes ilyenkor jobban átnézni a gépet. Korrózió (elektromos csatlakozók, bowdenek, lánc…) folyásnyomok (deklik, fékek, karburátor, teleszkópok, akkumulátor…) folyadékszintek (hűtő, fék, váltó, benzin…) Pár hónap alatt elszoksz a géptől és ne gondold, hogy nem! De! Nem tudod egyből ugyanolyan szinten kezelni a géped, mint amikor leraktad. És ez a kis különbség akár a motorodba és pár törött csontodba, vagy akár az életedbe is kerülhet. Szerintem ezen értékeid védelme, megér egy kis "bohóckodást" a motorral. Hidd el, megtérül!

Éppen ezért ide kapcsolódik az is hogy, kölcsön motoron nem kezdem el rögtön feszegetni a motorteljesítő képességét, hiszen nem ismerem sem a motor, sem a saját reakcióimat.

Egyébként is azt mondja a motoros mondás:

  • Motort,
  • Pénzt,
  • Nőt kölcsön nem adunk! (ebben a sorrendben)

Na, jó, van azért egy-két motoros barátom, akik ez alól kivételt élveznek, de róluk tudom, hogy hasonlóan gondolkodunk a fenti témáról. :-)

A TS MZ-vel – a csörgőkígyóval - nagyon sokat mentem. Amikor megismertem első feleségemet, azzal jártam hozzá udvarolni is. Rita a szomszéd faluban lakott, ami kilenc kilométerre volt tőlünk. Viszont volt egy erdei homokút, ami háztól-házig éppen három kilométer volt. Természetesen üzemanyag-takarékossági okból utóbbi útvonalat választottam. Kiszámoltam, hogy több mint 4000 (!) kilométert vezettem csak ezen az úton! Eleinte igen nehézkesen boldogultam a terepen, de aztán belejöttem.

Sőt! Annyira megszerettem, hogy a vége felé már hetvennel száguldoztam vidáman, függetlenül az aktuális látási- és útviszonyoktól.

Változatosság pedig jócskán volt ebben az útban.

Általában por volt, úgy 5-10 centi mély. Ha sokáig nem esett az eső, akkor a por mélysége elérte akár a 20 centit is. Az erdőben és a határban dolgozó nagy gépeknek ez nem jelentett akadályt, motorral viszont nem volt egyszerű ilyen úton közlekedni. Aztán amikor esett az eső, jó lett az út, de ha több napig esett, akkor sajnos visszájára fordult a helyzet. Akkora tócsák voltak, a sárról már nem is beszélve. Volt, amikor tengelyig ért a sár. Néha a tócsákat sem lehetett kikerülni, ilyenkor nagy gázzal és felhúzott lábakkal át a közepén. Ezt nagyon élveztem, mert olyan gyönyörű volt kétoldalt a vízfüggöny. Egyszer viszont a tócsa fenekét kimélyítette egy elakadt gép. Na, ekkor történt az, hogy a sebességemtől függetlenül elsüllyedtem a sárban és a víz kétharmadánál leállt alattam a motor. Mint később kiderült, nem véletlenül. A karburátor is tele volt vízzel, nemcsak a cipőm, nadrágom… áttoltam a motort Ritához. Miután kitisztítottam, egy perc után megint leállt. Mindez azért, mert a motor váza is megtelt vízzel, amin keresztül a gép levegő ellátása zajlik. Egy pár napig gyalog jártam Nagydobosra.

Ritával nagyon sokat motoroztunk, így megszerettem az utassal történő motorozást is. Mentünk a csörgőkígyóval, aztán apám TS extrájával, majd az öreg Trophyval is néha, és szegény ex apósom Szimójával is. Nagyon sok szép élményem fűződik ezekhez az évekhez. Miután felköltöztünk Pestre, sajnos jó ideig vége szakadt a motorozásnak.

Egy pár év múlva viszont motorelvonási tüneteim kezdtek lenni. Irigykedve néztem a motorosokat és motorokat. Aztán váratlan fordulat következett. Szereztem egy "új" Trophyt Pesten.

Nem is akár milyet, hanem egy oldalkocsist.

A következőkben erről olvashatsz. Jó szórakozást!

Folytatása következik.

Addig is széles utat és gumifákat mindenkinek!

Gergő

FEL

Copyright © 2007-2011 Görgő Gergő
Minden jog fenntartva! A honlap teljes tartalma Gergely Sándor kizárólagos tulajdona.
Design és fejlesztés: Szabó Csaba és Gergely Sándor